Közbeszerzés

Tanácsadás Ajánlattevők részére:

Társaságunk közbeszerzési tanácsadást nyújt azon vállalkozások részére, akik közbeszerzési eljárásban kívánnak ajánlatot tenni.

Társaságunk az alábbiakkal tudja elősegíteni a sikeres ajánlattételt:

  • Szakmai segítség az Ajánlati felhívás és a dokumentáció értelmezéséhez
  • Kizáró okok, alkalmassági feltételek vizsgálata
  • Közös ajánlattétel illetve más szervezetek kapacitására történő támaszkodás lehetőségének vizsgálata (adott esetben)
  • Közreműködés az ajánlatok összeállításában
  • Az Ajánlattevőkre vonatkozó rendelkezések ismertetése
  • Közreműködés a hiánypótlás összeállításában
  • Jogszabály értelmezés
  • Közreműködés jogorvoslati eljárás esetében

Miért érdemes külső közbeszerzési szakember segítségét igénybe venni illetve miért érdemes közbeszerzési eljárásban részt venni?

A Vállalkozások alapvető érdeke, hogy új megrendelésekkel tudják bevételeiket növelni. Közbeszerzési eljárások megnyerésével olyan megrendelésekre lehet szert tenni, melyek biztos finanszírozási háttérrel rendelkeznek. Külső tanácsadó bevonásával ezt költséghatékony módon tudja egy gazdasági szereplő elősegíteni, így növelve a sikeres ajánlattétel esélyét.

Mikor kell elkezdeni az ajánlat előkészítését, mi az ajánlat összeállításának egyes lépései?

Előkészítés: Az eljárást megindító hirdetmény megjelenését követően azonnal meg kell kezdeni a felhívás tartalmi értelmezését. Mérlegelni kell, hogy a társaság képes-e a közbeszerzés tárgyának teljesítésre. Amennyiben az adott közbeszerzés a cég számára valódi lehetőséget rejt, akkor el kell kezdeni a felkészülést az ajánlattételre. Első körben azon dokumentumok beszerzésére kell koncentrálni, amelyeket külső forrásból kell beszerezni (Pl.: banki nyilatkozatok, adó igazolások, egyéb hatóságok nyilatkozatai, stb). Mérlegelni kell, hogy szükséges-e partner vállalkozás bevonása a teljesítéshez. Szükséges-e más szervezet kapacitására támaszkodni? Amennyiben igen, haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot az érintett partnerekkel.

Szakmai ajánlat összeállítása: Amennyiben az ajánlati dokumentumok tartalma nem világos az Ajánlattevő részére, hiányos, illetve ellentmondást tartalmaz, akkor lehetőség van kiegészítő tájékoztatást kérni az Ajánlatkérőtől. Ezen esetben is fokozott figyelemmel kell lenni a Kbt.-ben meghatározott határidőkre.
Az ajánlati ár kialakításánál az anyagköltségen, munkaidő-ráfordításon, illetve a magától értendő egyéb költségeken túl figyelemmel kell lenni a járulékos költségekre is. (Pl.: Árú átadás-átvétel során kell-e önrakodó járművet biztosítani; megrendeléstől számított hány napon belül kell leszállítani a terméket; mennyi garanciát kell vállalni a termékre; kinek a költsége a hibás termék szervizbe történő eljuttatása, építési beruházás esetén kell-e biztosítani a helyszín őrzését, stb.) A későbbi kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében ezért minden esetben célszerű a szerződés tervezetét is részletesen megismerni és értelmezni. Az ajánlat összeállításának következő lényeges szakasza az iratminták kitöltése, aláírása, ajánlat összefűzése. (Szükség esetén az ajánlat elektronikus változatának elkészítése.)

Végső ellenőrzés: Ezen fázis ugyanolyan fontos, mint a korábbiakban leírtak. Az ellenőrzés folyamatba építésével kerülhetők el azon hibák, amelyek akár az ajánlat érvénytelenségéhez is vezethetnek. A dokumentumok megléte illetve tartalma mellett ellenőrizni kell, hogy az ajánlat tartalmaz-e adminisztratív tévedéseket (Pl.: számítási hiba, nem megfelelő oldalszámozás, stb.) Különös figyelemmel kell ellenőrizni azon dokumentumok meglétét, tartalmát, amelyek hiánypótlással nem pótolhatók.

Ajánlat benyújtása: Az ajánlat az ajánlattételi határidőig történő beérkezése létfontosságú a megadott helyre. Célszerű időgarantált küldeményként feladni az ajánlatot, mert ebben az esetben nemcsak a beérkezés napját, hanem a pontos időintervallumot is megjelölhetjük, valamint a kézbesítéskor a pontos időpont (óra, perc) is feljegyzésre kerül.


Tanácsadás és lebonyolítás Ajánlatkérők részére:

Közbeszerzési tanácsadás az eljárások teljes körű lefolytatásával árubeszerzés, szolgáltatatás-megrendelés valamint építési beruházások vonatkozásában. Célunk, hogy az Ajánlatkérő beszerzési igényének legmegfelelőbb termék/szolgáltatás kerüljön beszerzésre a lehető leggazdaságosabban.

A közbeszerzési eljárások konkrét lépései, amelyeknél az Ajánlatkérő segítségére lehetünk:

  • Közbeszerzés tárgyának, mennyiségének, becsült értéknek meghatározása (különös figyelemmel az egybeszámítás törvényi feltételeire)
  • Eljárásrend (Közösségi/Nemzeti) és eljárás fajta (Pl.:nyílt, meghívásos, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás, stb.) megválasztása
  • Eljárási cselekmények ütemezése (figyelemmel a közbeszerzési törvényben meghatározott határidőkre is)
  • Kizáró okok és alkalmassági feltételek (pénzügyi illetve műszaki/szakmai feltételek) meghatározása
  • Bírálati szempontok meghatározása
  • Ajánlati/részvételi felhívás és dokumentáció elkészítése
  • Eljárást megindító felhívás feladása/megküldése valamint a dokumentáció rendelkezésre bocsátása az Ajánlattevők részére
  • A beérkezett Ajánlattevői kérdésekre a kiegészítő tájékoztatás megadása
  • Az ajánlatok bontása és annak dokumentálása
  • Ajánlatok bírálata (bírálati lapok előkészítése, bíráló bizottsági ülés összehívása)
  • Hiánypótlási felhívás összeállítása és megküldése az Ajánlattevők részére (szükség esetén)
  • A benyújtott hiánypótlások értékelése (adott esetben)
  • Döntési javaslat elkészítése
  • Összegzés megküldése (Az Ajánlatkérő az összegzés megküldésével tájékoztatja az Ajánlattevőket az eljárás eredményéről vagy adott esetben eredménytelenségéről)
  • Szerződéskötés
  • Az eljárás eredményéről szóló tájékoztató megküldése a Közbeszerzések Tanácsa részére

Társaságunk az alábbiakban tudja elősegíteni a közbeszerzési eljárás lefolytatását:

Tanácsadás egy konkrét közbeszerzési eljárás teljes időtartama alatt:

  • jogszabály értelmezés, konzultáció biztosítása teljes eljárás ideje alatt
  • közreműködés az eljárás előkészítésénél
  • tanácsadás a megfelelő eljárás kiválasztásához
  • közreműködés az alkalmassági feltétel rendszer kidolgozásában
  • tanácsadás a bírálati szempontrendszer kidolgozásához
  • hirdetmények előkészítése/ellenőrzése, közzétételi kötelezettség szakmai támogatása
  • tanácsadás a megfelelő kiegészítő tájékoztatás nyújtásához
  • a bontási eljárások lebonyolításának elősegítése
  • szakmai támogatás a bírálat során, szükség esetén a hiánypótlási felhívás előkészítése
  • összegzés előkészítése
  • a teljes közbeszerzési eljárás dokumentálása
  • folyamatos kapcsolattartás a közbeszerzés szakmai illetve pénzügyi felelőseivel
  • a közbeszerzési eljárás folyamatos nyomon követése annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban lefolytatásra kerüljön az eljárás

Tanácsadás az Ajánlatkérőknek a kötelezettségeik teljesítéséhez:

  • szakmai támogatás a közbeszerzési terv elkészítéséhez
  • tanácsadás az előzetes összesített tájékoztató elkészítéséhez
  • közreműködés a közbeszerzési szabályzat elkészítésében


kapcsolat